Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

RÉGÉSZET ALAPKÉPZÉS (BA)


Az először 2017-ben induló önálló régészet alapképzés (BA) a Miskolci Egyetem egyik unikális alapszakja, amelyet országos viszonylatban egyedi tartalommal tölt meg, hogy az új képzés több fakultás tudásállományán, infrastruktúráján alapul, hiszen Miskolcon a Bölcsészettudományi Kar mellett a Műszaki Anyagtudományi, a Műszaki Földtudományi, sőt az Egészségügyi Kar is részt vesz a régészek képzésében, amely így a bölcsészeti mellett erős természettudományi alapokat is nyújt a régészhallgatóknak.
A képzés igen gyakorlatorientált: évenként két hét ásatási gyakorlat, terepgyakorlatok és muzeológiai gyakorlat is az alaptanterv részét képezi, a Régészeti Tanszék együttműködési megállapodásai, hazai, illetve nemezetközi projektjei pedig a legjobb gyakorlati lehetőségeket teremtik meg a miskolci régészhallgatók számára.
Az alapozó tárgyakon, a törzsanyagon túl a hallgatók két szakterületen tehetnek szert mélyebb ismeretekre tanulmányaik során,
amelyből az egyiknek az őskornak kell lennie.


Belépési feltétel:
2023-tól a felvételi eljárásban fontos változás, hogy középszintű érettségivel is lehet jelentkezni BA képzésre (vagyis az emelt szintű érettségi nem kötelező, de többletpont jár érte), valamint már nincs minimum pontszám, tehát 280 pont alatt is felvételt lehet nyerni.


Szakterületek:
őskor (kötelező szakterület), archeometria, roncsolásmentes régészetet


Képzési idő:
6 félév

Diploma után
A képzésen végzett diplomások – régész-technikusi beosztásban – elsősorban a régészeti feltárásokat végző múzeumoknál és egyéb intézményeknél helyezkedhetnek el, vagy mesterképzéseken folytathatják tanulmányaikat. Emellett valamennyi, a bölcsész alapképzések elvégzése után megnyíló ajtó nyitva áll a régészeten végzett hallgatók előtt is.