A polgári közigazgatásra jellemző városvezetés kialakulását megelőző időszak hivatalnokaiban – az 1870-es évek előtti évszázad Magyarországának szabad királyi városainak tisztviselőiben – a történészek leginkább az arctalan nyárspolgárokat látják. A munkahelyére a reggeli órákban frakkban igyekvő férfit, ezt a Heinrich von Kleist novelláiban gyakran megjelenített tipikus figurát, akit magasabb szintű iskolázottsága, tiszta munkája és a városházához kapcsolódó tekintélye elkülönít a kézművességből, boltos kereskedésből (és bizonyos helyeken az agrár őstermelésből) megélő polgárcsaládoktól – ahonnan egyébként gyakran ő maga is származott. Az ilyen hivatalnok gyakran húszas éveinek elején a városi irodában gyakornokként kezdte a pályafutását, és szerencsés esetben két évtized múltán a polgári közösséget irányító tanács tagjai közé is bekerülhetett, de olyan példákat is ismerünk, amikor ilyen indulás mellett még 60 éves kora körül is még mindig rangidős írnokként vagy aljegyzőként szolgálta városát. Habár a városok igazgatásának szervezetét nem írta elő ekkoriban egységes jogszabály, a hasonló ügyek – pl. az adó kirovása, a telkek átírása és beszedése, a városi jövedelmek kezelése – intézésére a különböző városokban hasonló elnevezésű hivatalok keletkeztek, amelyekben szintén rendszeres munka jutott a tisztviselőknek. Az egyik ilyen hivatal a kiskorú árvák jogvédelmével foglalkozott: az általuk örökölt vagyont kellett megóvniuk a nagykorúságuk eléréséig – leggykrabban nyilván az annak megkaparintására törekvő rokonokkal szemben.

A tisztviselői karrierutak fordulatait általában a posztok megüresedései mozgatták, és többnyire nincs nyoma annak, hogy a személyes érintettség vagy érdeklődés fontos szerepet játszott volna, ám a reformkori Pozsonyban mégis előfordult egy különös ellenpélda. A történet főszereplője, Samuel Jakob Zeller (1811–1878) egy sokgyermekes család sarja. Apja, a kőszegi születésű, evangélikus hitű Andreas Zeller mészáros mesterként szerzett polgárjogot a koronázó városban, és ahogy a szarvasmarha levágása és húsának eladása mellett a mészárosok hagyományosan az állatok tetemes hasznot hozó kereskedelmével is foglalkozva a tehetős és tekintélyes polgárok közé tartoztak, így Zeller is a város rangosnak számító (választott) polgárai közé emelkedett. Zellernek a házasságával is szerencséje volt, hiszen az elismert helyi családban született felesége nem csak rangot adott a bevándorolt férfinak, de 13 gyermekkel meg is ajándékozta. Igaz, közülük hárman csecsemőkorukban, további ketten pedig kisgyermekként meghaltak – ez valamelyest kedvezőbb a korra jellemző halandósági tapasztalat középértékénél –, ellenben nyolcan a felnőttkort megélve családot is tudtak alapítani. Ám a feleség, Susanna Christina Schmidt az utolsó szülése után már nem tudott felépülni (38 évesen bekövetkezett halálának oka a „szülés utáni gyengeség”: Schwache nach der Entbindung), így az újszülött fiú már születésének napján félárván maradt.

Nem tudjuk, hogy az édesanyja nélkül felnövő Samuel Jakob Zellerre milyen érzelmi hatással volt félárvasága, mivel semmiféle erre utaló forrás nem maradt ránk, de élete ettől kezdve fivéreitől eltérően alakult. Apja hamar, megözvegyülése után alig hét hónappal új házasságot kötött egy nála 24 évvel fiatalabb polgárlánnyal, aki még hét féltestvérrel gyarapította az addig is népes családot. Végeredményben hat kiházasított lánygyermek mellett öt fiú alapított egzisztenciát Andreas Zeller háztartásából indulva (legalább ennyi, mivel a négy legifjabb gyermek közül háromnak a további életútját nem ismerjük), és a fiúk közül négy – a három idősebb, és a nála fiatalabb féltestvére – polgári szakmát tanulva Pozsonyban és kézművesként önállósult és alapított családot. Nem így Samuel Jakob, aki fivéreinél jóval hosszabb járt iskolába (azok 13–15 évesen, ő viszont 20 évesen hagyta el Pozsony evangélikus líceumát), ami egyben azt is jelentette, hogy távlati tervei lehettek a tanulással. Igaz, az az iskolai anyakönyvbe bediktált célja, hogy pap váljon belőle, nem valósult meg, ám az akadémiai szintű iskolázottsága alapján nem meglepő, hogy végül a városi igazgatásban talált magának megélhetést. Pályakezdésének első éveit nem ismerjük, 1839-ben azonban már a városi törvényszék alkalmazottjaként látjuk viszont, ahol nem is a legalacsonyabb fokozatú, a kezdőkre jellemző posztot töltötte be. 1845-ben, 34 évesen viszont már a város Árvahivatalában, annak második emberként találjuk. Érdekesség, hogy ekkor már ő az egyetlen fiú, aki az előkelő helyen, a Széplak utca (akkor: Schöndorfer Gasse, ma: Obchodná ulica) a Belvároshoz közelebbi fekvésű szakaszán álló szülői házban lakott – az előző évben elhunyt apja feleségével, vagyis az ekkor 56 éves mostohaanyjával, és saját, az előző évben oltárhoz vezetett feleségével. Ez a helyzet mindenesetre azt sejteti, hogy a második feleség és a mostohafiú között harmonikus lehetett a viszony, amit persze elősegíthetett, hogy a mostohaanyja nem volt más, mint saját keresztapjának legidősebb életben lévő lánya, ami erősíthette a fiatal asszonyban az intenzív gondoskodás és az erős érzelmi kapocs igényét.

Samuel Jakob Zeller pályafutásának következő lépcsőfoka már a városi árvahivatal vezetőjének állása volt, amit valamikor 1849 és 1852 között nyert el. A további kutatás alapján lehet majd megítélni, hogy e tisztségének betöltése során érzékelhetők-e nyomai annak, hogy saját, különleges életkezdése fokozott érzékenységet alakított volna ki benne az árvák sorsa iránt. Az azonban elgondolkodtató, hogy 1878-ban, 67 évesen bekövetkezett halálakor az anyakönyvi bejegyzés „nyugalmazott városi árvaatyaként” azonosítja, holott tudjuk, hogy időközben, 1868-ban már egy magasabb tisztséget is betöltött, ugyanis városi tanácsnoki poszton említik a források. Lehetséges, hogy később lemondott a városi magisztrátusi pozíciójáról, de az is elképzelhető, hogy az akkorra már visszavonult férfira a halotti anyakönyvi bejegyzést papírra vető lelkész főként az árvahivatali tevékenysége alapján emlékezett vissza.

[források: a pozsonyi német evangélikus gyülekezet, ill. az evangélikus líceum anyakönyvei és az 1845. évi városi adóösszeírás;

a háttérhez szakirodalom: Tóth Árpád: Polgári stratégiák. Életutak, családi sorsok és társadalmi viszonyok Pozsonyban 1780 és 1848 között. Pozsony, 2009, Kalligram és Tóth Árpád: Nemesség, polgárság és honorácior értelmiség határán: városi tisztviselők a késő rendi társadalom korszakában. Századok, 149. (2015) 5. 1093-1111.]

---

---