Rada János

Antijezsuita vitairatok az 1870-es évek első felének Magyarországán

A 19. századi hazai antiklerikális irodalom integráns részét képezték azok az antijezsuita vitairatok, amelyek az 1870-es évek első felében jelentek meg, hogy a német Kulturkampf jezsuitaellenes kampányának hatásától sem teljesen függetlenül – az 1872-ben a fiatal Birodalomból végül száműzött – jezsuiták ellen agitáljanak, egyúttal német mintájú, preventív jellegű fellépést javasoljanak a Jézus-társasággal szemben. Ne feledjük, ez idő tájt, mintegy 1868-tól 1873-ig Magyarországot szintén kultúrharcos jellegű légkör jellemezte – vagyis az egyházügyi viták lángjai itt is magasra csaptak –, ami folytán számos más olyan iromány látott napvilágot, amelyet egyházellenes érzelmek fűtöttek. A história lapjai márpedig azt tanúsítják, hogy az egyházellenes támadások szinte állandó velejárója az erőteljes szerzetes- és főleg jezsuitaellenes agitáció. Az antijezsuita indulatok fellángolása tehát részben legalábbis az antiklerikális közhangulat folyománya volt, vagyis nem magyarázhatjuk azt mindössze a német földön felszított jezsuitaellenes ellenérzések, félelmek exportjával: a társaságnak már 1870 táján, az első vatikáni zsinat idején is jócskán kijutott a hazai antiklerikálisok kritikájából. A német fejlemények aztán csak újabb olajat öntöttek tűzre – elősegítve, hogy immár kifejezetten a jezsuiták ellen írt irományok kerüljenek sajtó alá.

Az antijezsuitizmus, mint tudjuk, hatalmas múltra nyúlt vissza Európában, hiszen a jezsuiták ellenreformációs fellépésük idejétől fogva rendszerint az egyház ellenfeleinek célkeresztjébe kerültek, s már a 17. századra kiforrtak azok a vádpontok, amelyek aztán – mindenfajta cáfolatnak ellenállva – állandósult, rendre vissza-visszatérő pontjait, elemeit jelentették a rendtagok állítólagos bűnlajstromának. Vajon mennyiben élt tovább az antijezsuitizmus tradicionális formája a dualizmus idején, azaz hogyan adaptálták a szabadelvű szerzők a régebbi érában fogant írások álláspontjait?

Azok a hazai antijezsuita röp-, illetve vitairatok, amelyekkel jelenleg foglalkozom,* bizonyíthatják, hogy az 1870-es évek jezsuitaellenes irodalma is az antijezsuitizmus évszázados hagyományából táplálkozott: a jezsuiták ellen tollat ragadva a szerzők leporolták a régi idők vádiratait, s újraszövegezték a rend ellen fellépett elődjeik jellegzetes és az emberöltők sorjában mondhatni bejáratott vádjait, sztereotípiáit. Előadásuk alapján tehát képmutatás, ármánykodás és féktelenség jellemezte a rendet, amelynek szeme előtt rendre önös érdekek, hatalmi célok lebegtek. A jezsuiták szerintük botrányos „erkölcstana”, erkölcstelenségük témája, amely szintén az antijezsuitizmus tradicionális vádja volt, a szerzők érvskálájának elengedhetetlen részét képezte, így a „cél szentesíti az eszközt” frázis – mint a jezsuita elvek jellemzésének ősrégi panelje – lépten-nyomon feltűnt az újabb irományok lapjain is. Kora újkori vádak láttak újra napvilágot a szövegek szerzőgárdája által citált történelmi példák útján is: a vitairatok szüntelen intrikák és fejedelmek elleni merényletek históriájáról szóltak. Szinte természetes, hogy a jezsuiták ellen érvelve előtérbe kerültek a 17. századi magyar történelem egyes fejezetei is: a szerzők elsősorban a protestánsok sérelmeit hánytorgatták fel a renddel szemben – beágyazva mondandójukat a magyar história protestáns, függetlenségi szemléletű elbeszélésmódjába. Figyelemre érdemes, hogy a katolikus felekezetű Toldy István ugyanolyan hangot ütött meg Pázmány Péterről és a kora újkori harcokról szólva, mint a református Péteri Károly vagy Mányoki Tamás.

Az 1870 után született szövegek viszont már egy olyan érában fogalmazták meg a jezsuiták száműzését sürgető, tehát szintúgy a régebbi idők eljárásmódjának megfelelő programjukat, amely korszak a szabadelvű szellemben felfogott szabadságjogok minden eddiginél szélesebb érvényesülését ígérte. Szögezzük le, mindnyájuk a „felvilágosodás”, a „szabadság” jelszavait hirdette, tehát a „korszellem” pártján pozícionálta magát, s mégis: egy olyan eljárást javasoltak a jezsuita renddel szemben, amely – hiába a 19. századi precedensek – leginkább mégiscsak az újkori monarchiák gyakorlatára volt jellemző. A szóban forgó problémára a rend ellen fellépő felek többnyire reflektáltak is, vagyis fontosnak tartották, hogy igazolják elgondolásuk létjogosultságát a 19. századi hazai liberalizmus egyik fénykorában. Minthogy azonban a jezsuita rendben fenyegetést, veszélyforrást jelöltek meg a szabadságra, a polgári államra és társadalomra nézve, azt bizonygatták, hogy – félretéve a liberális eszmék elvárásait – a Jézustársasággal szemben rendhagyó, egyedi módon kell eljárni. A jezsuiták kiűzésének lehetőségét tehát úgy exponálták, mint a polgári társadalom egyfajta önvédelmi mechanizmusát, amelynek célja éppenséggel a szabadság megóvása. Azok az általuk felhozott múltbéli tapasztalatok, amelyek fejtegetésük szerint jezsuita gazságok hosszas listáját igazolták, argumentációjuk alapján elegendőnek bizonyultak, hogy az erélyes, preventív – vagyis megelőző jellegű – fellépést megindokolják. (Javasolt programjuk persze nem valósult meg, a polémiák pedig rövidesen elcsendesedtek.)

A témában íródó tanulmányom előreláthatólag a 2019. év első felében fog megjelenni.

* Antijezsuita vitairatok:

• [Maár Péter Pál]: A jezsuitákról alkalmi ajándékul mindenkinek. Lipcse, Köhler, 1872.
• Mányoki Tamás: A jesuiták jellemzése tekintettel az államhozi viszonyukra. Pesten, Rudnyánszky, 1872.
• Péteri Károly: A jezsuiták. Budapest, Kocsi, 1873.
• Toldy István: A jezsuiták Magyarországon és egyebütt. Budapest, Athenaeum, 1873.

Válogatott szakirodalom:

• Bánkuti Gábor: Az antijezsuitizmus anatómiája. In: Bűnbak minden időben. Bűnbakok a magyar és az egyetemes történelemben. Szerk. Gyarmati György–Lengvári István–Pók Attila–Vonyó József. Pécs–Budapest, Kronosz–Magyar Történelmi Társulat–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2013, 473–480.
• Fazekas Csaba: A szerzetesrendek szerepének megítélése a reformkorban, különös tekintettel a jezsuitákra. In: Fiatal egyháztörténészek írásai. Szerk. Fazekas Csaba. Miskolc, Miskolci Egyetem BTK Újkori Magyar Történeti Tanszék, 1999, 76–113.
• Salacz Gábor: Egyház és állam Magyarországon a dualizmus korában, 1867–1918. München, Aurora, 1974. (Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae, 2.)
• Vanyó Tihamér: Egyház és fölvilágosodás. A szerzetesség a vádlottak padján. Vigilia 48/2. 1983, 83–90.
• William V. Bangert: A ​jezsuiták története. Budapest, Osiris, 2002.
• Manuel Borutta: Antikatholizismus. Deutschland und Italien im Zeitalter der europäischen Kulturkämpfe. Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 2011. (Bürgertum Neue Folge. Studien zur Zivilgesellschaft.)