I. világháborús hétköznapok – veszedelmes viszonyok (18+)

(Csíki Tamás)

A sorozatos bevonulások következtében a magyar mezőgazdaságban már 1915-ben súlyos munkaerő-hiány keletkezett, amit a kormány orosz hadifoglyokkal próbált enyhíteni. Kezdetben a nagybirtokok, utóbb azonban a legkisebb parasztgazdaságok is igényelhettek akár egy-egy hadifoglyot. Ezzel azonban a felügyeletük, illetve a lakossággal való kapcsolatuk ellenőrzésének lehetősége megszűnt, és bizony előfordult, hogy a domesztikálódó foglyok és az egyedül maradt nők között szerelmi és/vagy szexuális kapcsolat létesült. Miként Veres Péter fogalmazta: „Azt az embert, aki úgy szánt-vet és úgy szereti a jószágot, mint a messze távolban harcoló vagy talán már elveszett gazda, nem lehet se fogoly módján, se cseléd módján az istállóban tartani, hanem egy asztalnál illik vele enni abból, amit közösen termeltek. Az asztaltól az ágyig pedig már csak egy-két lépés.”

Az egyéni és esetről esetre változó motivációkat persze nehéz lenne megfejteni (bár ma már az érzelmek története népszerű kutatási téma), a korabeli lapok mindenesetre nagy terjedelemben foglalkoztak a „problémával”, s a történetek elbeszélésmódja, a választott hangnem az eltérő morális megítéléseket fejezte ki. Leggyakoribb volt a nőket hibáztató szigorú erkölcsi bírálat (sőt tettük nem csupán immorális, hanem egyszersmind hazafiatlan cselekedetnek minősült), ami a politikai hatalom attitűdjét tükrözte.[1] Az újságok olykor a következményekről tudósítottak (az egyik szatmári faluban nem kevesebb, mint 30 menyecske kereste fel az orvost), vagy az erőszakoskodó orosz fogollyal szembeni „bátor helytállásról” számoltak be, de előfordult az anekdotikus vagy humoros hangnem is, ami mintha a hatalom normájával szemben elfogadóbb falusi nyilvánosságra utalna. Erre példa az a szinte hihetetlen történet, ami Békés megyében esett meg:

„Az orosz harctéren szolgált egy élénk temperamentumos magyar vitézünk. Itthon maradt szemrevaló felesége azonban nem respektálta a hitvesi hűséget, és egy nála szolgáló orosz iránt oly meleg érzelmeket táplált, hogy bizony kis muszka lett a vége a veszedelmes kacérkodásnak. Hazajött a vitéz férj és elámult a változott viszonyokon. Mikor pedig megtudta a munkájába kontárkodó orosz nevét, még jobban elbámult. A magyar vitéz ugyanis huzamosabb ideig teljesített szolgálatot abban az orosz faluban, hol az ő itthoni foglya lakott, és véletlenül a fogoly feleségénél volt elszállásolva. És bizony szabad idejében nem idegenkedett a csinos muszka menyecskétől. A csattanó az, hogy nem egy, de egyszerre két kis magyar lett a vége. Szóval a magyar még a menyecskék körül is többet produkál a jámbor muszkánál.”[2]

                                                                                                                Csíki Tamás