Kulcsár Péter könyvtára a Miskolci Egyetem Történettudományi Intézetében

Viskolcz Noémi

Kulcsár Péter (1934–2013) 1995-ben lett a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Közép- és Kora Újkori tanszékének professzora és a Doktori Iskola Szövegtudományi alprogramjának vezetője. Egy bükki-hollóstetői intézeti piknikezés során jutott arra az elhatározásra, hogy a könyvtárának egy részét a Történettudományi Intézetnek fogja ajándékozni. A 2013-ban elhunyt történész könyvhagyatéka özvegye, Mónus Mária támogatásával el is jutott Miskolcra. A mintegy 1000 kötetet és a 250 különlenyomatot intézetünk munkatársai és hallgatói egy külön szobában helyezték el Kulcsár könyvtár megnevezéssel, és a kötetekbe Kulcsár Péter hagyatéka bélyegzővel jelöltük meg a származást.

Kulcsár Péter 2006-ban kollégáinak, Horváth Zitának és Nagy Gábornak adott interjút a pályafutásáról. Ebben úgy emlékezett, hogy családjában a könyvek gyűjtésének nem volt nagy hagyománya,[1] ő viszont a történelem-latin és a könyvtár szakok elvégzése után egész életét könyvtárak falai között töltötte. Talán éppen ezért nem rendelkezett óriási magánbibliotékával, hanem csak egy kisebb (néhány ezer kötetes), de különleges, céltudatosan összeválogatott szakgyűjteménnyel. Jól kirajzolódnak benne a kiváló műveltségű Kulcsár filológiai érdeklődésének súlypontjai: a közép- és kora újkori latin nyelvű magyar történetírás képviselői, munkásságuk, műveik, ezek magyar fordításai.

Kulcsár Péter Horváth Zitával és Nagy Gáborral Hollóstetőn.

Különösen gazdag a könyvészeti rész, a régi magyar vonatkozású kéziratok és nyomtatványok adatainak és előfordulásainak irodalma. Bibliográfusi munkája részeként ritka kiadványokat is beszerzett vagy megkapott Kulcsár Péter, például olasz, (cseh)szlovák és román könyvtárak katalógusait. Egyik első nagyobb vállalkozása is egy ilyen katalógus összeállítása volt: az 1960-as években, amikor magyar kutatók csak ritkán juthattak el Romániába, Gyulafehérváron leírta Batthyány Ignác püspök könyvtára ősnyomtatványait, 565 incunabulum adatait dolgozva fel mintaszerűen.[2]

A középkori magyarországi latinság kézirataival egyre szorosabb kapcsolatba kerülő tudós ezek után Mátyás király történetíróinak nyomába eredt. Pietro Ransano Epitoméja miatt egészen Palermóig utazott – e kézirat hatvanas évekbeli mikrofilm nagyítását is Miskolcon őrizzük, mint ahogy sok, Antonio Bonfinivel és Mátyás királlyal kapcsolatos könyvet és kiadványt is. A Decades Juhász Lászlóék által az 1930-as években Szegeden megjelentetett latin nyelvű kritikai kiadását Kulcsár Péter fejezte be a mutató elkészítésével, sőt, Bonfini teljes művét magyarra fordította.[3] Kifejezetten fontosnak tartotta a nehézkesen elérhető latin források magyarra ültetését, nemcsak az érdeklődő közönség, hanem a latinul immár alig-alig tudó szakma számára is, ahogy fanyaran megjegyezte: „pontosan tudom, hányszor kérték ki Schwandtnert az Egyetemi Könyvtár raktárából. Soha, azt hiszem, soha”.[4] Az emlegetett Johann Georg Schwandner 18. századi bécsi könyvtáros-történész volt, aki legfontosabb latin nyelvű magyar történeti forrásokat három kötetben adta ki.[5] Nem meglepő, hogy Kulcsár Péternek is megvolt a kiadvány.

A Schwandner-kötetek.

Schwandner műve mellett más nagyértékű régi nyomtatványokat is megkaptunk a hagyatéka részeként. A legrégibb könyv a gyűjteményben egy 16. századi krónika, Francesco Guicciardini olasz nyelvű Itália-története, amely Velencében jelent meg 1563-ban. Jó néhány 16–17. századi Magyarországon kiadott könyvünk is van, például Bethlen János Rerum Transylvanicarumja. A Szebenben, Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában 1663-ban megjelent könyvből ma 47 könyvtárban 69 példány ismert.

A gyűjteményben található legfrissebb kötetekhez Kulcsár nem sokkal halála előtt jutott, köztük van a 20 éves a bölcsészképzés a Miskolci Egyetemen (szerk. Horváth Zita), Monok Istvántól A művelt arisztokrata dedikált példánya, és Kasza Péter Brodarics István levelezése, amit éppen Kulcsár Péter mutatott be egyik utolsó nyilvános fellépésén.[6]

A könyvtár persze nem tökéletes és nem teljes, a sorozatok is sokszor hiányosak. Meglepő módon ugyanez elmondható Kulcsár saját műveiről is, azok sincsenek meg két forrásgyűjtemény kivételével.[7] Erről az említett interjúban azt mesélte, hogy Kapisztránról írt könyvét egyszer újra akarta olvasni, de sehol nem találta, végül egy antikváriumban rendelte meg, s az annak idején 35 forintos könyv 1300 forintba került neki.[8]

Kulcsár nem írt bele a könyvekbe, nincsen nyoma bejegyzéseknek vagy javításoknak, egy-egy cseppnyi személyesség azért tetten érhető, például felesége, Mónus Mária 1994-ben íródott szakdolgozata esetében.[9] A köteteket végiglapozva feltűnt, hogy milyen sok a dedikált példány, személyes és baráti bejegyzésekből sugárzik a Kulcsár Péter iránti szeretet és megbecsülés. Csak néhány név a dedikálók közül: Kovács Sándor Iván, Hermann Zsuzsanna, Madas Edit, Makk Ferenc, Nagy Gábor, Blazovich László.

Kovács Sándor Iván dedikációja.

Végül Kulcsár Péter szerény és ironikus személyiségét idézik fel a könyvtára rendezgetése közben született gondolatai: „Öregem, milyen hiú az ember! Egyszer elkezdtem a könyveimet egymás mellé rakosgatni, és büszkén néztem, ahogy megtöltik a polcot, aztán folytattam a következőn. Akkor vettem észre egy másikon egyetlen könyvet, egy 16. századi velencei kiadást. A gerincén a cím: Vergilii opera omnia. Hát kitört belőlem a nevetés, és mindent visszaraktam a helyére.”[10] Sajnos ez az említett 16. századi Vergilius összes nincsen meg nekünk, csak egy későbbi, 18. századi kiadás, persze ez sem lebecsülendő: 1736-ban Velencében nyomták és a possessor-bejegyzés szerint a szegedi piaristáké volt 1798-ban.

Vergilius Opera Omnia, Venetii, 1736.