Királyok, gender, demokrácia

Avagy tudtad, hogy…? Kilenc ’19 Svédország történetéből

Nagy Gábor

(A dinamit, a pacemaker, a villámzár, a skype, az ABBA, az IKEA, Astrid Lindgren, Björn Borg, Zlatan Ibrahimovic, Lisbeth Salander, Saga Norén és még sokan mások szóba sem kerülnek.)

Alltså, visste du…

…hogy 1219. június 15-én mit csinált Valdemar (Sejr)?

Nem mindegy, hogy mit csinált, ha Dánia uralkodója volt? Igen ám, de az apai nagymamája, Ingeborg, a lánya volt annak a Kristinának, akinek a papája, Inge valamikor a 11. század végén a mai Svédország valamekkora részén valamilyen uralkodói hatalmat gyakorolt. Tehát mit csinált 800 éve II. Valdemar? 16. századi szövegek szerint ütközetet vívott Lyndanisenél (a mai Tallinnban), egy dán–vend–német keresztes sereg élén, és vesztésre állt, amikor a fohászkodásokra válaszul az égből vörös alapon fehér keresztet ábrázoló szövet hullt alá, és győzelmet ígérő hang hallatszott. Amiként ez Iuppiter óta történni szokott, a futók megálltak és győztek, ez alkalommal nem a szabinok,[1] hanem az észtek felett.

A történet legismertebb képi ábrázolása Christian August Lorentzen festménye[2] 1809-ből)

További svéd szál e történetben, hogy az így eredeztetett dán lobogó (Dannebrogen) mintája lett a svédnek (meg a norvégnek, a kalmari unióénak, az izlandinak, a feröerinek, a finnek, az ålandinak, a skåneinek és több másnak). Még további svéd szál, hogy az estlandi foglalásokat IV. Valdemar majd eladta, ám azok később, 1561-től, a Svéd Királyság uralma alá kerültek, 150 évre. (Azaz nem az észtek lettek litvánok, vagyis nem a Rzcezpospolita terjesztette ki rájuk a fennhatóságát a lovagrendi világ összeomlásakor).

…hogy 1319. július 8-án mit csinált Magnus Eriksson?

Bizonyára jól elfáradt, e napon választották ugyanis svéd királlyá. Már három éves is elmúlt, és két hónapja norvég király volt. Ő lett Észak legtovább uralkodó királya. Hatalma csúcsán Norvégia, Svédország és Skåne királyának nevezhette magát („Magnus, med Gudz nade konunger Sweriges Norges oc Skane”), utóbb többször megbukott, fogságban is élt, végül tengerbe fulladt. Az ő korában (1350 körül) keletkeztek azok a törvénykönyvek (Magnus Erikssons Landslag, Magnus Erikssons Stadslag), amelyek a Svéd Királysággá összeálló területek jogi egységesülésének zárókövei. Emlékezetét meghatározta, hogy kortársa, Svédország egyetlen pápa által kanonizált középkori szentje, Szent Birgitta megharagudott rá. A norvég trónra került kisebbik fia, Håkon Magnusson, aki egy ideig svéd király is volt, feleségül vette az előbb említett dán uralkodó, IV. Valdemar lányát, Margrete Valdemarsdattert, e házasság lett a három északi királyság egységének, a kalmari uniónak a dinasztikus alapja.

Magnus király ítélőpecsétje; a körirat: Sigillum Magni Dei gracia Sweorum Gotorum et Norvegiae regis)[3]

…hogy 1419-ben említett először a Söndagsallmosan?

A Stockholmban tevékenykedő jótékonysági alapítvány a nevének megfelelően vasárnaponként ételt osztott rászorulóknak. Idővel annyi adományt kapott, hogy földkönyvet kellett vezetnie.[4]

…hogy 1519-ben merre járt Olof Månsson?

Miért, ki volt Olof Månsson? Születését tekintve linköpingi polgárgyerek, a svéd kartográfia első alakja, címzetes uppsalai érsek, a trienti zsinaton tanácskozók egyike, a történetíró és uppsalai érsek Johannes Magnus öccse, azaz Olaus Magnus (1490–1557), a 16. századi művelt Európa jeles alakja. Jó, és merre járt 1519-ben? Norrlandon, a királyság északi részén, amerre a számik is laktak. Az, hogy búcsúcédulával üzletelt-e a svédországi politika egy kalandora, Giovanni Arcimboldi pápai nuncius megbízásából, vagy az igét hirdette, esetünkben mindegy: a kutatók szerint ez az utazása adta azt az élményt, amely utóbb megíratta vele az 1555-ben Rómában megjelent, Historiarum de gentibus septentrionalibus … libri XXII címen említeni szokott művét. Históriája nem történeti mű, hanem Észak csodálatos világát mutatja be, állatok, növények, szelek, tengerek, viharok, szokások, hiedelmek, mesék, étel- és italreceptek stb. kincsestára (valamint többnyire soha nem létezett uralkodók katalógusa). Pragmatikusan talán: a száműzetésben élő, rendíthetetlen katolikus szerző azt akarta megmutatni, mi lenne nyerhető, ha a nem katolikus zsarnokot (Gusztáv királyt) elűznék az országból. A mű iránti európai érdeklődést mutatja, hogy olasz, német, angol, holland nyelvre még a 16–17. században lefordították, svédül csak a 20. században jelent meg, magyarul nem olvasható.

Hócsatázó fiatalok a Historia 1555. évi kiadásában az I. könyv 23. fejezete kezdetén

…hogy 1619 januárjában mennyit fizetett a svéd király szomszédjának és ellenségének, a dán királynak?

250000 riksdalert. Egy riksdaler 25,6 gramm ezüstöt tartalmazott, azaz kb. 39 érméhez 1 kg ezüst kellett, 250000 riksdalerhez tehát 6,4 tonna. Ami tovább rontotta II. Gusztáv Adolf országának helyzetét – elvégre, akármi esztelenséget követnek el a királyok, a nép bűnhődik[5] – az az a körülmény volt, hogy ugyanennyit fizetett 1618-ban, 1617-ben, és 1616-ban is. Négy év alatt egymillió riksdalert, vagyis 25,6 tonna ezüstöt. Még olcsón megúszta, ugyanis IV. Krisztián a többszörösét igényelte 1612-ben a kalmari háború közepette folytatott béketárgyalások alkalmával. Az 1613. január 20-án aláírt knærødi[6] békébe azonban, Jakab király közvetítésének is köszönhetően, már e csekélyke összeg került. Kifizetéséig, amire semmi esély nem látszott, Dániánál maradt egyebek között Älvsborg vára, a Svéd Királyság egyetlen nyugati kapuja, valamint hét járás is. Abban, hogy a svéd vezetés mégis ki tudta fizetni az összeget, a svédországi bányászok és adófizetők mellett holland befektetők szereztek elévülhetetlen érdemeket.

Riksdaler 1617-ből, II. Gusztáv Adolf koronázásának évéből[7]

…hogy 1719 januárjában történt a karolinus[8] halálmenet?

A svédül karolinernas dödmarsch, újnorvégul katastrofen på Øyfjellet néven ismert eseményre azt követően került sor, hogy a nagy északi háború (1700–1721) vége felé végre lelőtték XII. Károly svéd királyt, mégpedig norvég hadjárata alkalmával, a fredriksteni erődnél (1718. december 11.).[9] Ezt követően elrendelték az összes svéd alakulat kivonását Norvégiából, így Carl Gustaf Armfeldt generális is megindult kb. hatezresre apadt seregével Haltdalenből 1719. január 8-án – a hegyeken át, hogy hamarabb megérkezzék, és, mert szelíd volt a tél. Négy nappal később már csak 55 km választotta el a legközelebbi svédországi településtől, ám ekkor viharba kerültek. Mai ismeret szerint katonái 80%-a meghalt (megfagyott) a visszavonulás alatt vagy a visszaérkezést követő első egy-két napon, a maradék legalább negyede pedig egész életére megnyomorodott. Az út közben megölt, kirabolt, túszul ejtett vagy megnyomorított helybeliek száma nem ismert. Tydalban, az út egy norvég településén minden második év januárjában (idén 17–19. között) bemutatnak egy szabadtéri színdarabot, felelevenítve, miként kísérelt meg a katonaság életben maradni akár a helyiek pusztulása árán is.[10]

…hogy 1819-ben jött létre az első olyan civil szerveződés, amelyet nők alapítottak?

A Välgörande fruntimmerssällskapet (kb. Jótékonykodó nőtársaság) célja az volt, hogy évi pénzsegéllyel támogassa szegény lányok neveltetését, valamint nélkülöző nőket Stockholmban. Bizonyára nem maga a jótékonykodás keltett feltűnést, hanem az, hogy nők szerveztek társaságot nők megsegítésére. Az 1934-ig létező társaság létrehozásában Quedlinburg utolsó apátnője, Sofia Albertina svéd királykisasszony játszott meghatározó szerepet.

…hogy 1919. május 21. a demokráciától elválaszthatatlan gender equality egy ünnepnapja?

Első alkalommal 1884. január 26-án hangzott el javaslat az Országgyűlésben (a Második Kamarában) az országgyűlési szavazati jog[11] megadásáról bizonyos nők számára. A liberális Fredrik Theodor Borg előterjesztését a többség elutasította. A svédországi nőmozgalmak azonban egyre erősebbek lettek, miközben a jogkiterjesztést ellenzőknek semmi új nem jutott az eszükbe. 1912-ben egy felsőházi képviselő „Bravó, bravó!” kiáltásokkal és tapssal fogadott beszédében egyebek között így érvelt: „A nő erői a gyerekei neveltetésének és otthona gondozásának szenteltessenek, ha pedig ezen felül is van ereje, akkor még jobban nevelheti a gyerekeit és még jobban gondozhatja otthonát.”[12] E szemlélet akkor arra volt elég, hogy a nőknek az alsóházban nagy többséggel megszavazott (140–66) szavazati joga a felsőházi szavazáson elbukjék (86–58).

A klasszikus angolszász liberalizmus kiemelkedő 19. századi alakját, John Stuart Millt ábrázoló képeslap a nők szavazati jogának támogatására. A tőle idézett mondat: „Akármily feltételekkel és akármily korlátozásokkal adja is meg az ember a szavazati jogot a férfinak, semmi ok nincs nem megadni a nőnek ugyanazt a jogot ugyanazon feltételekkel.”[13]

A körülmények nem kedveztek a kirekesztésnek: előbb a még csak nem is független Finnország fogadta el a női szavazati jogot, aztán Norvégia, 1915-ben pedig az akkor Izlandot is magába foglaló Dánia is. Svédországban a liberális Nils Edén liberális–szociáldemokrata koalíciós kormánya idején a király 1919. március 21-én kelt, 358. számú előterjesztése módosításokat javasolt az Országgyűlés rendjéhez (Riksdagsordningen [RO]), például a 16. paragrafus így kezdődnék: „Valrätt tillkommer en var man och kvinna, som är svensk undersåte och senast under nästföregående kalenderår uppnått tjugutre års ålder.”,[14] azaz választójog jár minden férfinak és nőnek, aki svéd alattvaló és legkésőbb az előző naptári évben elérte a 23 éves életkort. Az aznap a király jelenlétében tartott kormányülésen az igazságügyminiszter részletesen bemutatva a minisztériuma által kidolgozott módosítási javaslatokat, a 16. paragrafushoz érve egyebek között azt mondta, hogy számára ez, a férfi és a nő közötti teljes egyenlőség irányában végre megtett lépés annyira összhangban van a társadalomfejlődés irányával, hogy motivációit feleslegesnek tartja megismételni.[15] Az országgyűlés az előterjesztést 1919. május 24-én megszavazta.

Hány nő lett képviselő a következő választáskor? Egy sem. A szavazati jog ugyanis Svédországban az alaptörvényekben szabályozott, a gránitra épült ország alaptörvényei pedig nem a hatalom kénye szerint változnak. Módosításukhoz két egymást követő országgyűlés azonos döntése szükséges, ezért az 1920-ban megválasztott országgyűlés ismét törvénybe iktatta a nők általános és azonos szavazati jogát. Az 1921 őszén tartott választások után először lett nő is tagja az Első Kamarának, mégpedig a liberális Kerstin Hesselgren, akiről az előző bejegyzésem 4. jegyzetében már volt szó.[16]

Kerstin Hesselgren (1872–1962)[17]

…hogy 2019. január 21-én lépett hivatalba Stefan Löfven második kormánya?

A 2018 szeptemberében tartott választások eredményeként az új országgyűlés megvonta a bizalmat Stefan Löfven miniszterelnöktől. Sem a legtöbb szavazatot szerzett szociáldemokraták (S) nem tudtak kormányt alakítani a zöldekkel (Mp) együtt, sem a (civilizált értelemben) polgári blokk (Alliansen) négy pártja, a mérsékeltek (M), a kereszténydemokraták (Kd) és két liberális (C, L). Ettől még az ország épp úgy működött, mint előzőleg, végül pedig létrejött a „Januári megállapodás”.[18] E szerint az S és az Mp alakít kormányt, ám 73 szakpolitikai – például a gazdaságot, a költségvetést, a fenntartható fejlődést, az iskolát, a demokrácia védelmét, a vállalkozást, a képzésekhez való hozzáférés bővítését, az integrációt érintő – kérdésben négypárti (S, Mp, C, L) döntések születnek. Az aláírás után az országgyűlés miniszterelnökké (statsminister) választotta Stefan Löfvent, aki január 21-én hivatalba is lépett. Kormánynyilatkozata e szavakkal kezdődött:

„Elnök úr,[19] Svédország országgyűlésének tisztelt tagjai! Szerte Európában szélsőjobb mozgalmak terjednek. Több országban demokráciaellenes programú erők egészen a kormányzati hatalomig jutottak el. Ám mi Svédországban kiállunk az emberek egyenlő értékéért. Mi más utat választunk.”[20]

A 2019. január 21-én hivatalba lépett kormány a stockholmi vár oldalánál, a háttérben az Országgyűlés épülete[21]