Őskőkori régészeti lelőhelyképződés

(Lengyel György)

Az őskőkor leggyakoribb régészeti lelete a pattintott kőeszköz. Mivel ezek a tárgyak a Föld történetének pleisztocén időszakában készültek 2,5 millió és Kr.e. 10 ezer év között, pleisztocén geológiai rétegek rejtik őket. Viszont, sokszor a természet és ember által okozott talajerózió miatt a felszínre kerülnek. Minél régebbi egy régészeti lelet, annál valószínűbb, hogy nem az eredeti környezetében találjuk meg. Az eltemetődés, a betemetett állapot, könnyen elhiteti velünk, hogy a leletek statikus állapotban vészelik át az évezredeket. Az őskőkori leleteknél azonban ez ritkán érvényesül.

A régészet a leletek földbe kerülésének körülményeit és a földben töltött idejének tanulmányozására a lelőhely képződési folyamatait vizsgálja. Ez sokban hasonít arra, amit az őslénytan tafonómiának nevez, de nem összekeverendő vele. A tafonómia (eltemetődés tudománya) eredetileg arra ad választ, hogy az élőlények miként kerülnek a bioszférából a litoszférába, miként lesznek töredékesek a csontok, és, hogy egy részük miért tűnik el míg más részük megmarad.

A lelőhelyképző folyamatokban természetes és emberi beavatkozás következményeként az egykori tárgyak jelentős része végül nem kerül a régész kezébe. Ez részben annak függvénye, hogy a feltárás kiterjed-e a település teljes felületére. Másrészt, természetes és emberi tényező folytán, a leletek elkerülhetnek eredeti helyükről, vagy eleve nem kerültek régészeti kontextusba, mert a telep lakói elvitték a tárgyat.

A leletanyag szelekciója lelőhelyképző folyamatok által közel sem tekinthető véletlenszerűnek. Ha természetes úton szelektálódik az anyag, rendszerint fizikai törvényszerűségek érvényesülnek. Például, egy elhagyott, de még üledék által fedetlen telepen nagyobb esőzések könnyen elszállíthatják a kisméretű pattintott köveket, míg a nagyobbak a helyükön maradnak. Periglaciális területen, amilyen a Kárpát-medence is volt az utolsó eljegesedés idején, a fagyemelés jelensége köveket mozgat fölfelé a rétegekben. Ha emberi tényező szelektálja a leletanyagot, akkor a létfenntartás szükségletei szerint hiányozhatnak leginkább darabok az együttesből.

Pattintott kőeszközök esetében az egymás után leválasztott darabokat újra összeilleszthetjük. Szerencsés esetben a kiinduló nyersanyagtömb is kirakható. Az összeillesztett darabok rétegtani eloszlása kimutathatja, hogy a leletek elkerültek-e eredeti helyükről.

Pattintott kőeszközök előkerülése a tájban viszonylag gyakori, mivel az anatómiailag modern ember Európában legalább 30 ezer évet töltött vadászó-gyűjtögetőként, háromszor annyi időt, mint amennyit eddig földművelőként. Ezeket elsősorban akkor találjuk meg, amikor jégkori rétegek erodálódnak vagy kiékelődnek a felszínen. Ennek köszönhető, hogy Magyarország területén a hegylábfelszínen és a hegyvidéken találjuk a legtöbb lelőhelyeinket, míg az Alföldön a vastag jelenkori üledéktakarónak köszönhetően csak ritkán, mélyebb földmunkák alkalmával találhatnánk meg az őskőkori rétegeket.

Egy másik tényező a lelőhelyek gyakoriságának magyarázatára a vadászó-gyűjtögető életmód. Az emberek gyakran vándoroltak az élelemforrások kihasználása miatt. Sokszor ez az állatok szezonális vándorlásához kötődik, de a területre visszatérés azonban nem mindig az elhagyott telepre történt. A régészeti maradványok megtalálása pedig annak köszönhető, hogy a vándorlás során csak a legszükségesebb tárgyakat csomagolták össze, a hulladékot pedig hátrahagyták.

Gyakran feltételezzük, hogy egy régészeti leleteket tartalmazó réteg egyetlen megtelepedési időszak maradéka. A leletek eltemetődési sebességének függvénye, hogy a visszatérő megtelepedés a felszínen heverő szemetes területre érkezik. Amennyiben a telepen még láthatóak az előző évi megtelepedés tárgyai, akkor a régészeti feltárás során több megtelepedés nyomát együtt találjuk. Sajnos ez régészetileg kimutathatatlan. Éppen ezért érdemes a leletegyüttest, amennyiben nem bizonyítható egyértelműen az egyetlen megtelepedést, az adott közösség anyagi kulturális átlagának tekinteni. Ha különböző régészeti kultúrák leletei keverednek, azt a kőeszközök típusai megmutatják.

Ezek a tények csupán látszólag szűkítik az őskőkori leletanyagok kiértékelésének határait. Szinte minden őskőkori leletanyag szenved ilyen problémáktól. Tehát, az eredményeink végül is összehasonlíthatóak, és mint minden más tudományos kutatásban, a minták viszonylag pontosan leképezik a vizsgált kérdéskör egészét.

Ajánlott szakirodalom:

Binford, L. R. 1981. Behavioral Archaeology and the "Pompeii Premise". Journal of Anthropological Research, 37 (3), 195-208.

Efremov, I. A. 1940. Taphonomy: a new branch of paleontology. Pan-American Geology 74, 81-93.

Schiffer, M. B. 1987: Formation processes of the archaeological record. University of New Mexico Press

Villa, P. 1982: Conjoinable pieces and site formation processes. American Antiquity 47, 276-310.

Wood, W. R., Johnson, D. L. 1987. A Survey of Disturbance Processes in Archaeological Site Formation. Advances in Archaeological Method and Theory 1, 315-381.