A Pálffyak a Magyar Királyság egyik vezető arisztokrata családja volt a 16‒17. században. Híres hadvezérek és nádorok is kerültek ki közülük. Pozsony megyei birtokaik okán hagyományosan a Pozsony vármegyei főispáni pozíciót is betöltötték. A híres törökverő Pálffy Miklós Pozsony várának kapitánya is lett. Az 1583-ban Maria Fuggerrel Augsburgban kötött házasságával Európa egyik leggazdagabb családjával kerültek rokonságba. Fontos tényező a családtörténetében, hogy miközben az ország protestánssá vált a 16. században, ők rendületlenül megmaradtak katolikusnak. Miklós ‒ elsőként a családból ‒ a pozsonyi Szent Márton templomba temetkezett a szentély alatt kialakított családi kriptában. 1646-ban ugyanide temették feleségét, Fugger Máriát és két idősebb fiát, Istvánt és Jánost is.

Pálffy Miklós legkisebb fia, a nádori tisztséget 1646-tól betöltő Pál 1653. november 6-án halt meg Pozsonyban, a temetésére december 3-án került sor a családi sírboltban. Pál szívét pedig két nappal később az általa alapított malackai ferences kolostor lorettói kápolnája alatt helyezték el, az unokaöccs Pálffy Miklós, a barátok Ernst Merode gróf, kamarai tanácsos és Ferdinand Kollonich gróf, tovább Pálffy Tamás csanádi és Tarnóczy Mátyás váci püspökök jelenlétében.

Pálffy Pál síremlékének ma már nincs nyoma a Szent Márton-templomban. Végtisztességének még egy újszerű aspektusára feltétlenül ki kell térni, még pedig szívének külön temetésére. A szív testtől való elválasztása és más helyen eltemetése nem új jelenség a kora újkori Európában, hanem mind az antikvitásban, mind a középkorban voltak előzményei – részben a holttest konzerválásával összefüggésben ‒ elsősorban az előkelő társadalmi rétegek körében. A 16‒17. században a magas rangú katolikusok, uralkodók, s nyomukban az egyházi és világi elit egyes képviselői, nem túl nagy számban, de rendelkeztek a szív külön temetéséről, ezzel szimbolikus és spirituális jelentőséget tulajdonítva a kijelölt helynek. Bécsben a Habsburgok egyes tagjainak a szívét a Szent István-dómban helyezték el díszes urnákban egészen 1654-ig, amikor IV. Ferdinánd úgy végrendelkezett, hogy az Augustinerkirchében lévő lorettói Mária-szoborhoz vigyék a szívét. Ekkortól kezdve a Habsburg-családtagok többségének ide került a szíve.

 Pálffy Pál a végrendelete szerint a bécsi Kapuzinergruftba – a Habsburgok ekkoriban kialakított családi temetkezőhelyére ‒ kívánta a szívét vitetni, és e szándéka mögött nem nehéz a dinasztiához való hűségét, integrációigényét felfedezni. Azonban felsőbb engedély híján a saját malackai birtokán álló ferences kolostor lorettói kápolnájában került sor az ezüst szívurna elhelyezésére, s ez a szokás az utódai között is meghonosodott. A szívurnák egy része a mai napig megvan Malackán a ferences templomban. A jelenlegi forrásadatok alapján a magyar arisztokrata temetkezési kultúrában elsőként Pálffy Pál szívét temették külön a testétől.

 [A háttérhez szakirodalom: Pálffy Géza: A Pálffy család felemelkedése a 16. században. In: Pálfiovciv novoveku Vzostup vyznamného uhorského slachtického rodu, zostavili, ed. Anna Fundárková, Géza Pálffy, Bratislava-Budapest, 2003, 17‒36.; Erika Kiss – Noémi Viskolcz: Pohreby Pálffyovcov v ranom novoveku. In: Korunovácie a pohreby. Mocenské rituály a ceremónie v ranom novoveku. Eds. Tünde Lengyelová–Géza Pálffy. Budapest–Békéscsaba: Historický ústav Filozofického výskumného centra Maďarskej akadémie vied – Výskumný ústav Slovakov v Maďarsku, 2016. (Kor/ridor knihy, 2.), 131‒166.]

 

 

A Habsburgok szívurnái az Augustinerkirchében Bécsben

(forrás: http://www.habsburger.net/de/medien/herzgruft-der-augustinerkirche)

 

 

Pálffy János szívurnája (1694) a malackai ferences templomban (forrás: magánfénykép)